Kínaiak veszik meg a Syngentát

2016. február 4.

A Syngenta igazgatótanácsa a kínai ChemChina 43 milliárd dolláros vételi ajánlatának az elfogadását javasolja.

Lassan pont kerül a régóta húzódó történet végére és a svájci központú mezőgazdasági szupervállalat a kínai államé lesz. A Syngenta olyan évszázados sikertörténetekkel büszkélkedő cégek mezőgazdasági üzletágait egyesíti, mint a Ciba, a Geigy, a Sandoz, az ICI a növényvédő szer ipar- és az SG vagy az NK a vetőmag üzletág területéről, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ez az egyedülálló termékpaletta, kapacitás és vállalati kultúra, amelynek nagyon nagy szerepe van abban, hogy a világ mezőgazdasága most olyan, amilyen, most Ren Jianxin úr kezébe kerül. Ő látható a fenti képen és ő volt az, aki 1980-ban megalapította a ChemChina céget, ami kezdetben oldószerek gyártásával foglalkozott. A ChemChina nőtt, növögetett és lassacskán Kína vezető vegyipari vállalata lett. Igazából akkor kezdett rá odafigyelni rá a világ, amikor fogták és megvették a Pirellit, a világ 5. legnagyobb gumiabroncs gyártóját. A mezőgazdaság látóterébe pedig akkor került igazán, amikor megvették a világ vezető generikus növényvédő szer gyártójának, az izraeli Makhteshim, ma Adama nevű cég 60%-át.

A Syngentára amúgy volt más jelentkező is. A múlt év tavaszán a Monsanto is nyilvánosságra hozta a vételi szándékát és nagyon gáláns összeget ajánlott a Syngentáért – dollármilliárdokkal többet, mint most a kínaiak. A Syngenta vezetői meg jól elfinnyáskodták, mondván, hogy nehogymá egy pénzéhes amcsi cégé legyen ez az elegáns svájci cucc. Pedig az a türelem, kedvesség és szakmai elkötelezettség, amit Hugh Grant a Monsanto vezetője mutatott a többhónapos huzakodás során, a szemembe nagyot emelt a cégen.

Amúgy a Syngenta vezérek pávatánca némi hatással volt a cég árfolyamára. A fenti képen látható árfolyamgörbe egy haldokló EKG görbéjére emlékeztet. Ilyet még a The Wall Street Journal sokat látott elemzői is régen tapasztaltak. Az iparági vezető cégeknél ugyanis természetesek a felívelések és az ereszkedések, de ezeket az adott iparág makro trendjei szokták mozgatni és ebben a körben a „liftezés” gyakorlatilag ismeretlen. Talán évtizedekkel ezelőtt volt hasonló egy amerikai gyógyszergyártónál, legalábbis az én szerény ismereteim szerint, de ha tud hasonlóról a tisztelt olvasó, ossza meg velem bátran.

Lényeg a lényeg, leadminisztrálják, lepapírozzák, aztán agyő „swiss made Syngenta” jön a „Syngenta made in China”. Amúgy nekünk ez (is) teljesen mindegy, semmi jelentősége nincs, azon kívül, hogy bármely Syngenta termék megvásárlásával a jövőben mindenki egy kicsit a Kínai államot támogatja. Én amúgy konfúzus vagyok a kínaiakkal, hasonlóan, ahogy anno Samantha volt a Dallasban. Imádom a kínai kaját, tisztelem őket a papír és a porcelán feltalálásáért, de amit a Mennyei béke terén (Tienanmen) leműveltek…

…hagyjuk, a fenti sárga hátterű ábra azt mutatja, hogy melyik 3 illetve 5 cég uralja a világ vetőmag- és növényvédőszer piacát.



« Vissza