Az ég a bátrakat szereti
A Növényvédő Mérnöki Kamara és a Jeli Kft. szakmai programja a jakabszállási Aero hotelben teret adott a gondolatok szárnyalásának.
Nem is tudtam, hogy van reptér Jakabszálláson. A Hotel Aero – ahol a szakmai rendezvény zajlott – valójában a reptér szíve. Az étteremből a hatalmas füves pusztára és a futópályára látni, ahol legalább olyan gyakoriak voltak a fel- és leszállások, mint Ferihegyen, csak a gépek kisebbek némileg – 2 és 4 üléses gépek használják többnyire. A rendezvénytermet pedig üvegfal választja el az egyik hangártól, ahol éppen 4 gép parkolt.
Amikor megérkeztem, nem tudtam megállni, hogy megnézzem a reptér ikonját, az Ikarosz szobrot. Daidalosz és Ikarosz legendája amúgy gyerekkorom egyik legfelkavaróbb története. Mindig arra gondoltam, hogy milyen leleményes és kreatív volt Daidalosz és milyen szépen elmondta a fiának Ikarosznak, hogy mi az a két dolog, amire a repülés közben figyelnie kell (ne repüljön bele a vízbe, mert elnehezednek a tollak és ne repüljön túl magasra, nehogy a napsugarak megolvasszák a viaszt). Ikarosz pedig eszetlen volt és ostoba, nem hallgatott apja tanácsára és a tengerbe esett.
Az Ikarosz szobor talpazatán két márványtábla látható, amit ki is nagyítottam a képen. Mindkettőre az írták, hogy „Az ég a bátrakat szereti”. Két fiatal pilótának állítanak emléket a táblák, akik 2014-ben veszítették el az életüket. Azt hittem, hogy együtt haltak meg, de elmesélték, hogy Nádas Tamás, műrepülő világbajnok egy katari légi bemutatón veszítette el az életét, amikor valószínűleg madárnak ütközött pár méterrel a föld felett, fejjel lefelé repülve. Komócsi Zoltán – a szintén sztárpilóta - pár hónappal később a dunaújvárosi reptér közelében zuhant le egy másik pilótával együtt, aki szintén meghalt.
Szóval némileg felkavart lélekkel estem be arra a rendezvényre, ahol Jordán László NÉBIH elnökhelyettes ismertette a készülő új növényvédelmi törvény várható elemeit és bő tucatnyi növényvédős cég képviselője mutatta be a termékeit.
A növényvédő szeres előadásokból nekem az jött le, hogy elképesztő a kínálat ezen a téren. A bő tucatnyi cég szinte mindegyike többtucatnyi hatóanyaggal illetve termékkel rendelkezik, amelyek között gyakorlatilag nincsen rossz termék. Ma már csak nagyon jó növényvédő szerek vannak a piacon. Az árak vonatkozásában vannak alapvető különbségek többnyire, így aztán mindenki annyit költ növényvédelemre, amennyit csak akar. Nagyon megnyugtató volt hallani Tánczos Lászlónak a Jeli Kft. vezetőjének a megjegyzését, miszerint megfelelő gondossággal és megfelelő növényvédő szerekkel 18 permetezéssel tökéletesen védett és abszolút szermaradék mentes almát produkáltak.
A szakmai rendezvény záróelőadásában a Fertilia Kft. munkatársai arra hívták fel a figyelmet, hogy a megfelelő tápanyagellátás azért is fontos, mert az éhező, jelentős makro és mikro tápelem hiánnyal küzdő növény természetes védekező rendszere is legyengül és fokozottan kitett a kórokozók és a kártevők támadásának. A jó növényvédelem alapja ezért a korszerű tápanyagellátás, amihez a Fertilia valódi 21. századi műtrágyákat kínál, mind a szántóföldi, mind a kertészeti termesztés számára. Egyedül a Fertilia műtrágyáiban található Rizodyne talajaktivátor, amely a hasznos baktériumok élettevékenységének a dinamizálásával segíti a növényt az egyenletes tápanyagfelvételben.
Azt hiszem, kell ahhoz bátorság, hogy az ember letérjen a kitaposott ösvényről, akár a növényvédelem, akár a tápanyag ellátás vonatkozásában. Ezt a bátorságot viszont a talaj és a növény is meghálálja.
Talán a természet is a bátrakat szereti…
« Vissza