Búcsú Dr. Nagy Bálinttól
2015. május 19-én a Talajközpontú Termesztés Konferenciáján a délutáni panelbeszélgetés moderátora, Petőházi Tamás – GOSZ alelnök – bejelentette, hogy most kapta a hírt, hogy tegnap elhunyt Dr. Nagy Bálint. Röviden ismertette a karrierjének a legfontosabb elemeit, majd egy perces néma tiszteletadásra kérte a konferencia résztvevőit.
Nagy Bálint kérésére a család nem nyilvános temetésen vesz végső búcsút tőle, hanem a hamvait a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis szülőfaluja határában szórják majd el. Úgy érzem, megfelelő és méltó búcsú volt a szakma részéről az év kétségtelenül legrangosabb mezőgazdasági konferenciájának több száz résztvevőjének a néma főhajtása.
„Most aztán itt állok a múlt és jövő határán, egy állandó dilemmával: értelmiségi vagyok-e már, vagy inkább egy képzett, de gondolkodási módjában, neveltetése által csapdába ejtett paraszt?”
Ezt mondta magáról Nagy Bálint 5 évvel ezelőtt a 80. születésnapi köszöntésekor. A kérdés költői, az viszont biztos, hogy senki nem tett annyit a fenntartható mezőgazdaságért és az élelmiszerbiztonságért Magyarországon a XX. században, mint Dr. Nagy Bálint. A Dokucsájev egyetemen végzett szakember 29 évesen a növényvédős szakma élére került és negyedszázadon át vezette a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai főosztályát. Volt annyi szakmai előrelátása, hogy felismerje a DDT hatóanyagú rovarölő szerek környezeti- és élelmiszerbiztonsági kockázatát és volt annyi ereje és kitartása, hogy a világon elsőként, hazánkban betiltassa ezen készítmények használatát.
A képet 2 éve készítettem róla és azóta is a fülembe cseng a híres jóslata: a XX. század a mezőgazdaságban a kemizálás évszázada volt, a XXI. pedig a biológia és különösen a mikrobiológia évszázada lesz.
Hálás tisztelettel búcsúzunk Tőled Dr. Nagy Bálint.
« Vissza