Bonjour Monsieur Jallon…
a hibrid árpa beköszönt
Fouta Jallon egy kis Nyugat-afrikai állam majd francia gyarmat volt a XIX. század végéig, amely a biointenzív mezőgazdasági módszerek kifejlesztésével írta bele magát a történelembe. Biointenzív módszerek amúgy már az ősi Kínában, a görögöknél és a majáknál is voltak, de Fouta Jallon népe ezt nagyon szép komplexen összerakta. A biointenzív mezőgazdaság organikus alapokra épül, de a legfőbb jellemzője, hogy úgy törekszik termésmaximalizálásra, hogy nagy gondot fordít a talaj és a környezet megóvására és a fenntarthatóságra. A biointenzív mezőgazdaság fellegvára jelenleg az Arizónai Egyetem Mezőgazdasági és Élettudományi Kollégiuma. Mivel a hibrid árpa bölcsője is az Arizónai Egyemen ringott, ezért megengedem magamnak a feltételezést, hogy a Jallon név választásával a Syngenta Futa Jallon népének bölcs biointenzív gazdálkodása előtt tiszteleg.
Asbóth András (felső kép) a Syngenta szántóföldi technológusa a bemutatón elmondta, hogy a nagy jövő előtt álló hibrid árpa program gyűjtő neve a Hyvido, amelynek első hazai hibridje a Jallon. Azért indokolt programról beszélni, mert a Syngenta nem csak vetőmagot állít elő és értékesít, hanem azt egy olyan komplex technológiai ajánlási csomaggal kínálja, amely maximális terméshozamot biztosít a gazdálkodóknak.
A Jallon hibrid árpát ugyanis nem elég úgy termeszteni, ahogy az árpát többnyire szokták. Ügyelni kell a megfelelő vetésidőre – szeptember utolsó, október első hete – és az őszi gyomirtásra. Az van ugyanis, hogy a Jallon úgy bokrosodik, hogy bőven elég a 2 millió csíra egy hektárra, viszont ebből adódóan a kezdeti gyomelnyomó képesség csökkenése miatt nem szabad hagyni a gyomosodást. Az árpafajtákat úgy tudja 1,5-2 tonna terméssel lekörözni a Jallon, ha tápanyagot is kap rendesen. A mennyiség mellett fontos a tavaszi nitrogénadag megosztása február végi és április eleji kijuttatással. A növényvédelemre is érdemes kicsit több odafigyelést és jobb szert áldozni, hiszen nagyobb érték védelméről van szó.
Harmat Ákos termékmenedzser (fenti képen) azt is elmondta, hogy a Hyvido hibrid árpa program abban is különbözik az eddig ismert hibrid búzáktól, hogy a hímsterilitást a Syngenta nem kémiai, hanem biológiai úton biztosítja.
Tóth Csabával, a Phylazonit tanácsadójával alaposan megnézegettük a Syngenta kalászos növényeit, nem csak a Jallon hibrid árpát, hanem a cég teljes búza termékpalettáját (Illico, SY Moisson, Bologna, Ingenio). Abszolút egyetértettünk abban a kérdésben (is) hogy aki csúcstermésre, csúcsminőségre és maximális nyereségre törekszik, az nem nyúl mellé ezekkel az anyagokkal, pláne akkor, ha követi a Syngenta technológiai ajánlását. Az azonban biztos, hogy a bemutatott genetikai potenciál csak biológiailag aktív, élő talajon képes kibontakozni. A vetés előtti és az aratás utáni Phylazonitos talajkezelés az, ami teljessé teszi a technológiát.
Hiszek benne, hogy aki Fouta Jallon népének biointenzív nyomában jár, azzal kegyesek lesznek az égiek és az aratás meghozza az egész éves fáradozások gyümölcsét.
Sárospataki György
« Vissza