Tanulni és tanítani minden nap
Megjelent egy könyv, a Beforgatott jövő. Az alcíme pedig: Talajbiológiai és baktériumtrágyázási ismeretek mindenkinek. A kiadó nem a termékeket ajánl benne, hanem egyértelműen tanítani igyekszik az érintetteket.
Prof. Dr. Tomcsányi Pál 5 éves levelező tagság után, idén 20 éve lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Akkor én még a Kertészeti Egyetem padjait koptattam és azóta is nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy 4 féléven át hallgathattam a nagyszerű előadásait. 2 kollokvium és 2 szigorlat volt nála, amelyekre mindig 5-ös kaptam, de ez kicsit se számít. Az viszont nagyon számít, hogy minden szavára figyeltünk és a tőle kapott értékek azóta is velünk vannak. Nagyon tiszteltük és nagyon szerettük „Pali bácsit” és szerintem ő is szeretett minket. Az általa írt könyvekből tanultunk, amelyek a mai napig a kezem ügyében vannak, hiszen ha nem is mindennap, de még manapság is gyakorta tanulok belőlük.
Egyszer azt mondta nekünk, hogy ő minden nap tanul és szerinte csak az tud megfelelően, hitelesen és korszerűen tanítani, aki maga is minden nap tanul. Pár éve, amikor a PhD jelentkezésemhez írta az ajánlást, újra megemlítette ezt és elmesélte, hogy egy betegség miatt még az írást is újra kellett tanulnia. A kép tavaly készült, amikor a 90. születésnapján köszöntötték őt az Akadémián.
« Vissza