Mesterházy Ákos „maximalizmusa”
Az akadémikus, aki 44 éve dolgozik a szegedi Gabonakutatóban, Gábor Dénes díjban részesült. Azért kapta meg, mert a munkája eredményeként kevesebb halálos mérget kell megennünk.
A növényeket fertőző gombák között van néhány, amelyik olyan mérgeket termel, amelyek rendkívül súlyos veszélyt jelentenek az emberre nézve. A gabonafélék sem kivételek, és ha nem védekeznek megfelelően permetezőszerrel vagy nem elég rezisztens a fajta, akkor a növényen felszaporodott gombák toxinjai végzetesek is lehetnek. Bekerülnek a takarmányba és miután az állatok megették, átkerülnek a tejbe és az állat szerveibe, vagy közvetlenül fogyasztjuk el a fertőzött növényből készült élelmiszert. Az a gond a gombatoxinokkal, hogy némelyik tényleg nagyon durva arc. Soha nem ürül ki a szervezetből, hanem halmozódik, halmozódik, aztán egyszer csak pusztít, megöli az embert.
Mesterházy Ákos 1972-óta dolgozik a szegedi Gabonakutatóban, ahol nemzetközi szenten is kiemelkedő eredményeket ért el azon a területen, hogy olyan növényeket tudjanak termeszteni, amelyek ellenállóbbak, ezért lényegesen kevesebb vagy akár zéró rajtuk a mérgező anyag. A kevésbé ellenálló, de értékes növényeket pedig megfelelő módon meg lehessen védeni a gombabetegségektől. Bő négy évtizedes munkájának köszönhetően a bő kilenc évtizedes Gabonakutató a világ egyik elismert rezisztencia kutatóhelyévé vált.
A Gábor Dénes díjat nem hajigálják az ember után, eddig 202 szakember részesült ebben a kivételes elismerésben. 2015. december 17-én, Mesterházy Ákossal együtt 11-en vehették át ezt az életműdíjat a Parlamentben.
A minimális toxinszint elérése elképesztően komplex tudományos feladat. Nem megy egyik pillanatról a másikra és nem megy maximalizmus nélkül. Mesterházi Ákos akadémikus – szerencsénkre – abszolút maximalista. Hogy kiszakadjak az MTI típusú hírek kicsit formális, kicsit száraz világából, szeretnék megosztani egy igazi kávéházi történetet az Agrocafe kedves olvasóival. Úgy alakult, hogy együtt autóztunk Szegedről Pestre az akadémikus úrral és közben az aktuális szakmai témák mellett szóba kerültek a régi, személyes dolgok is. Mesterházi Ákos középiskolás korában nem lépett be a KISZ-be (Kommunista Ifjúsági Szövetség) ezért aztán nem is volt esélye bekerülni az egyetemre, kivéve, ha maximális pontszámot sikerül elérnie. Már akkor maximalista volt, elérte a maximumot, így aztán nem lehetett elutasítani a felvételi kérelmét a Keszthelyi Agráregyeteme.
A díjhoz szívből gratulálva, további hosszú és sikeres munkáséveket kívánok Mesterházi Ákosnak.
S.Gy.
Kávéházmester
« Vissza